|
[További hírek]
|
A XXI. századi Dávid és Góliát harca
| Rögzítette:Glázer Éva |
Keletkezés dátuma:2010-06-30 |
| Forrás URL: |
Rögzítés dátuma: 2010-06-30 |
Június elején Magyarországra látogatott Percy és Louise Schmeiser, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium színháztermében nyíltan beszéljenek a 12 évvel ezelőtt kezdődő Monsanto elleni harcukról.
Az „Akik szembe szálltak a géntechnológiai óriáscéggel” című konferencia egyik fontos célja volt, hogy felhívja a figyelmet a génmódosított növények előállításának és termesztésének sokrétű negatív hatásaira, illetve az új technológiát képviselő cégek erkölcstelen – az emberi és egyéb földi életet kizárólag üzletként kezelő – politikájára és az ez ellen való fellépés fontosságára. Az évtizedeken keresztül repce nemesítéssel foglalkozó házaspár küzdelmük elismeréseként 2007-ben magkapta az Alternatív Nobel díjnak is nevezett Right Livelihood Award kitüntetést.
A házaspár Monsanto elleni küzdelme – melyet Dávid és Góliát harcának is neveznek – 1998-ban kezdődött. Ekkor a cég kártérítést követelt tőlük, mert a földjükön termett génmanipulált repce után nem fizettek jogdíjat. Mint kiderült, a szomszédos földeken áthaladó teherautókról fújhatta át a szél Schmeiser-ék földjére a génmódosított vetőmagot, észrevétlenül elszennyezve a család földjét és tönkretéve több évtizedes hagyományos nemesítői munkájukat. A hosszú évekig tartó pereskedés végén a bíróság megállapította a család ártatlanságát, később, pedig az óriáscég megtérítette Percy Schmeiser földjének a génmódosított repcétől való megtisztításának költségeit. Az idős házaspár most országról országra jár, és fáradhatatlanul meséli el történetüket, felhívva ezzel a figyelmet a génmódosított növények veszélyeire. Ezek a lehetséges veszélyek legalább annyira sokrétűek és kiszámíthatatlanok, mint az önkényesen módosított növények genetikájának valódi természete.
A genetikailag módosított növények által okozott problémák sajnos nem merülnek ki a környezeti és egészségügyi veszélyekben, hanem jelentős és sokszor visszafordíthatatlan gazdasági és társadalmi következményekkel járhatnak. A génmódosított növények valódi hosszútávú hatásairól szegényes és jelentősen szűrt információ lát csak napvilágot, holott engedélyezésük után a növények visszavonása gyakorlatilag lehetetlen. További gond, hogy a génmódosított növények leggazdaságosabb termesztése nagy parcellákon és monokultúrás rendszerben történik, amely pont az ellenkezője annak, amely a fenntarthatóság és társadalmi stabilitás irányába hatna. Ne ámítsuk magunkat: a gazdasági haszon önmagában csak ideig-óráig teremt jólétet, társadalmi egyensúly és erős kulturális stabilitás nélkül gyakorlatilag teljes mértékben öncélú. Dr. Ángyán József szavait idézve: „A magyar agrárium és vidék számára csak olyan mezőgazdálkodás hozhat sikert, amely úgy állít elő értékes, szermaradvány-mentes, egészséges és biztonságos élelmiszereket, hogy közben megőrzi a talajokat, az ivóvízbázisainkat, felszíni vizeinket, az élővilágot, a tájat és benne az embert, közösségeit és kultúráját. Olyan mezőgazdaságra van továbbá szükség, amely közvetlenül vagy a ráépülő tevékenységek révén munkát, megélhetést biztosít a vidéki népesség lehető legnagyobb hányada számára.” A kérdés az, hogy ebbe a jövőképbe a géntechnológiái úton módosított elsőgenerációs fajtáknak lehet-e szerepe? Ma úgy tűnik, hogy nincs, sőt pont a kitűzött jövőképünk szöges ellentéte.
Kétségtelen, hogy a géntechnológia napjaink egyik legvitatottabb tudományterülete, legalább annyi támogatót, mint ellenzőt maga köré csoportosítva. Bár az Európai Bizottság időről-időre felülvizsgálja a hazai termesztési tilalom jogosságát, jelenleg széles politikai és társadalmi egyetértés van a moratórium fenntartásának szükségességében. Fontos hangsúlyozni, hogy nem a génmódosított növények végérvényes és totális elutasítása a cél, hanem azok alapos, hosszú távú és független vizsgálata, ahol a környezeti kockázatok mellett gazdasági, társadalmi és egészségügyi vonatkozások is jelentős hangsúlyt kapnak, mentesítve így a társadalmat a kísérleti nyúl szerepe alól.
Írta: Gergely Márta (Gyáli HVI gyakornok); Sebestyén Mária (Gyáli HVI vezető)
|
|
